A hét képe #2

Bejegyezte: Eszti In , | 0 megjegyzés»
A tanévnek ebben a részében sajnos nagyon kevés időm van olvasni. Nem is szeretek belekezdeni egy könyvbe, ha tudom, hogy bármikor közbejöhet valami, ami miatt félbe kell szakítanom a dolgaimat. Ám most kivételt tettem :) Már nagyon régóta tervezem, hogy elolvasom Sylvia Plath Az üvegbura című könyvét, ami a lélektani irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Az új borító pedig, amit nemrégiben terveztek hozzá egyszerűen megkapó.

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Kép és leírás: Alexandra.hu és Moly.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése