A hét képe #16

Bejegyezte: Eszti In | 2 megjegyzés»

Ajánlva: Fanninak, mert testvérem a wugizmusban és társam minden hülyeségben :)

Nagy lépésre szántuk el magunkat: a héten rendezünk egy Harry Potter-maratont, vagyis megpróbáljuk megnézni egy nap alatt az összes filmet. Nem semmi, igaz? Ahogy számoltam, körülbelül 20 órát fog igénybe venni a művelet :)
Harry Potter átszőtte az egész gyerekkorom: együtt váltunk felnőtté, átéltünk egy csomó kalandot hét könyvön és nyolc filmen át. A Harry Potter és a bölcsek köve volt az első film, amit valaha a moziban láttam, és az is volt az első könyv, amit a saját pénzemből vettem meg. Beszereztem minden kiegészítő kötetet is, jelenleg pedig a Bogar bárd meséi az egyetlen mesekönyv a polcomon.
10 éven keresztül napjaim egyik meghatározó momentuma volt J. K. Rowling sikersorozata, melynek kötetei most is vezetik a gyerek- és ifjúsági regények eladási listáit. Ma már el sem tudnám képzelni úgy az életemet úgy, hogy a varázslótanoncokról szóló történetek nincsenek benne. 

Kép: Tumblr.com

2 megjegyzés:

Shaquiry Says:

Nagyon köszönöm Eszti, hogy gondoltál rám - testvérem a wugizmusban és társam minden őrültségben. Komolyan úgy hiszem, hogy mi nem vagyunk teljesen normálisak, hogy erre vállalkoztunk, de azt hiszem, pont ez az őrület az, ami segíteni fog abban, hogy végignézzük! Megfelelő mennyiségű kávé és röhögés mellett. :D
Már nagyon várom! ^^

Eszti Says:

Én is nagyon várom^^ Nagy kitartás kell hozzá, de azt hiszem, menni fog... Egyedül nem biztos, hogy végigcsinálnám :)

Megjegyzés küldése