Pom pom virágok


Sokan azt hiszik, hogy a pom pom elkészítése nagyon bonyolult feladat, pedig csak megfelelő alapanyagok szükségesek hozzá. A legfontosabb a vastag (!) fonal, mert ha ez megvan, sokkal könnyebb utólag igazítani ollóval. A pom pomok felhasználási lehetőségei szinte végtelenek, ha már elkészítettük őket: díszíthetünk velük ruhát, hajcsatot vagy táskát, de funkcionálhatnak a csomagolás részeként is. 
Most egy olyan tutorialt mutatok be, mely a pom pom elkészítésének lépésein kívül azt mutatja meg, hogyan kell elkészíteni ebből egy virágot. Megjegyzem ez utóbbi momentum már nem is annyira fontos, mint maga a pom pom, hiszen más nem kell hozzá csak egy bot vagy krepp papírral bevont drót. Lássuk hát a tutorialt, amihez szerintem nem is szükséges semmi kommentár, mert teljesen egyértelmű :)

Ahogy elnézem a képeket, két dolog lehet talán, ami magyarázatra szorulhat. Az egyik: a negyedik képen az összekötő fonalat át kell húzni a feltekert vonalon keresztül. Magyarán: át a lyukon. A második dolog: a hetedik és nyolcadik kép közt az a különbség, hogy kicsit szét kell húzni és kör alakúra kell vágni.
Ennyi lenne. Sok sikert az elkészítéshez :)

Képek: innen

2 megjegyzés:

Névtelen Says:

Howdy! I just want to give an enormous thumbs up
for the good information you may have here on this post. I can be coming back
to your blog for extra soon.

Also visit my site - caster semenya photos 2008

Névtelen Says:

Hey! I just would like to give an enormous thumbs up for the
good info you could have here on this post.

I might be coming again to your weblog for more soon.


Also visit my blog xem phim chau tinh tri duong ba ho

Megjegyzés küldése